Az egyik legnagyobb világmárkának, a Nike-nak a története egészen 1957-ig nyúlik vissza. Egy amerikai atlétika edző, Bill Bowerman a tanítványai számára könnyebb és tartósabb cipőt szeretett volna készíteni, az egyik tanítványa (Phil Knight) pedig éppen egy új üzleti lehetőség után kutatott. Kettejük közös vállalkozásaként indult a mai napig is sikeres Nike márka.
Miért Nike, a Nike?
Az évek alatt nagyon gyorsan fejlődött a cég, így sürgősen találniuk kellett egy megfelelő márkanevet, mely rövid, egyszerű és könnyen megjegyezhető. Phil Knight a “Dimension 6” nevet javasolta, de a cég egyik első alkalmazottja, Jeff Johnson egy éjjel a győzelem görög istennőjével álmodott, Nikével, a tagok pedig inkább ezt szavazták meg névnek.
A logót egy másik tanítvány, Carolyne Davidson tervezte, aki ezért Knight-tól 35 dollárt kapott fizetségül. A ma már jól ismert Nike “pipa” egyébként Niké istennő szárnyait jelképezik. Tizenkét év elteltével, amikor a Nike cég már jelentős bevételt tudhatott magának, a tulajdonosok egy gyémántgyűrűt (rajta a Nike logóval), valamint ismeretlen számú részvényeket adtak Carolyne-nak.
A cég sok tekintetben úttörőnek számít a sportcipő gyártás területén.
Az első jelentős újítást 1979-ben mutatták be, ez volt a légtalpú cipő (Nike Air Sole). Ez a technológia úgy működik, hogy a talp belsejébe épített műanyag membránokat feltöltik gázzal, melyek a becsapódáskor összenyomódnak, majd kirugóznak, ezzel biztosítva a könnyed futás nyújtotta élményt.
„Időnként időutazásokat teszünk, és újra életre keltjük a Nike legjobb termékeit, azonban mindeközben végig a legmodernebb technológiák és újítások előtt járunk egy lépéssel, ezáltal gondosan ügyelve arra, hogy sportolóink számára megfelelő teljesítményt biztosítsunk.” – mondta Richard Clarke, a Nike kreatív igazgatója. Ennek tudatában nem meglepő, hogy az Air Sole-t is továbbfejlesztették, melynek gyümölcse a valaha látott legnagyobb sikert hozta meg a Nike-nak.
1987-ben a különleges dizájnnal rendelkező Nike Air Max 1 (vagy más néven Air Max 87) sportcipő mind a hazai, mind pedig a nemzetközi piacokon tarolt. A látható légtalpával már jóval nagyobb párnázottságot biztosított elődeinél, és először ennél volt látható a talp oldalán a talp belső szerkezete. A Nike ezzel a modellével, nem csak a sportolók körében lett népszerű, a rengeteg színben és mintával megvásárolható darabok az utca embereinek is felkeltették az érdeklődésüket. Ekkoriban a Nike-nak köszönhetően újra divat lett a sportolás, és a hozzá gondosan összeválogatott sportruházat.
Ma már mindenki tudhatja, tapasztalhatja, hogy a 2010-es években az Air Max cipők újabb fénykorát éljük. Nem kell ahhoz feltétlenül sportolnia, hogy kényelmes Nike cipője legyen, hiszen bárki, bármikor, és bármilyen ruhával párosítva bátran hordhatja. Amennyiben Önnek még nincs, de szeretne egyet, nézze meg a Playersrun sokszínű Nike sportcipő kínálatát és válasszon kedvére!
Néhány érdekesség még az Air Max-ről:
- Tinker Hatfield, az Air Max 1 megalkotásánál egy párizsi épületből nyert ihletet.
- A marketingesek aggódtak, hogy a sarok átlátszó része miatt nem lesz sikeres a termék.
- Sok ember (tévesen) azt hitte, hogy a légtalp menet közben kilyukadhat, de természetesen a cipő kialakítása és a felhasznált anyagoknak köszönhetően ez lehetetlen.