A dajka az óvónők jobbkeze, a szülők segítője és a gyerekek támasza! Óvodai dajkának lenni tehát nem olyan egyszerű feladat, mint amilyennek elsőre tűnhet. Erre a posztra is – mint sok egyéb pedagógiai és szociális feladatra – születni kell!
Kiből válhat jó óvodai dajka?
Természetesen az első számú elvárás egy jövendőbeli dajkával szemben, hogy szeresse a gyermekeket. Minden más csak ez után következik. Szükség van még jókora türelemre, kompromisszumkészségre, kreativitásra, egy nagy adag jókedvre, és egy csipetnyi gyermeteg énre. A szereteten és a játékon túl minden kisgyereket tanítani és biztatni kell, hogy mikor élete következő szakaszába lép az iskolában, ne legyen elveszett, és képes legyen egymaga is kiállni a próbákat. Azonban egy dadusnak nem csak a kicsikkel kell megtalálni a közös hangnemet, hanem az óvónőkkel és a szülőkkel is, ami sokszor sokkal nehezebben megy. Természetesen dolgozni kell rajta, és ha már minden szituációban jól helyt tud állni, akkor mondhatja el magáról, hogy egy igazi szuper dajka lett magából!
Hogyan válhat valakiből dajka?
A nyolc általános iskola elvégzése után már lehet jelentkezni óvodai dajka OKJ képzésre. Nem szükséges hozzá érettségi, viszont ez előbb említett tanfolyam nélkül nem lehet jelentkezni egyetlen óvodához sem. Egy ilyen képzés az ország bármely pontján elvégezhető, hiszen több nagyvárosba is szerveznek oktatást a képző központok. Mindegyik iskola ugyanolyan oklevelet ad a tanfolyam elvégzését követően, de persze a megszerzett tudás mit sem ér a gyakorlat nélkül!
Milyen típusú dajkák vannak?
A dajkákról senkinek sem a szigor, vagy a vasfegyelem jut először az eszébe. Nem is csoda, hiszen ezt a posztot inkább az óvónők szokták megkapni. A gyerekek szemébe a dajka inkább egy barát vagy pót-anyuka szerepet tölt be. Ebből kiindulva létezik barát típus, aki megőrzi a gyerekek titkait; figyelmes típus, aki alvás közbe a gyerek mellé rakja kedvenc plüssfiguráját; szelíd típus, aki még akkor is nyugodt marad, ha minden csupa kosz; melegszívű, aki hagyja a barátokat, hogy mindig egymás mellett üljenek és aludjanak, akármilyen sokat beszélgetnek.
Milyen előnyökkel jár ez a munkakör?
Az óvodai dadus olyan kitüntetett szerepben van, hogy pályafutása alatt akár több száz kisember példaképévé válhat. Minden napja hatalmas ölelésekkel indul, és vidám integetéssel ér véget. Ilyen munkakörben nincs az az ember, aki depresszióba eshet! Ráadásul, karrier szempontból sem olyan rossz, hiszen állami vagy magán óvodákban, bölcsődékben, vagy akár külföldi családoknál is egyszerűen elhelyezkedhet.