A mai kor emberének az élet számos területén áll rendelkezésére mindennapjait megkönnyítő, jobbá tevő dolog – a tudomány, és technika fejlődésének köszönhetően. Gondolhatunk itt akár a repülős közlekedésre (nem tart hetekig, míg eljutunk például Amerikába), vagy levelünket sem postagalambbal küldjük, hanem elektronikus üzenetünk pár pillanat alatt megérkezik a címzetthez, vagy ha éhesek vagyunk, készen vásárolt ételt is 1-2 perc alatt a mikrohullámú sütőnkben átmelegíthetünk.
Persze vannak olyan dolgok, amik évszázadok alatt sem változtak. Ilyen a méz.
Már az ókor előtt ismerte, fogyasztotta az ember. Az Ószövetség is ír a méhek tartásáról, és a méz “szüreteléséről”. Magyarországon az első írásos emlék királyi méhészetről 1370-ből való.
A cukorgyártás beindítása előtt a méz volt az egyetlen édesítőszer, a méhviaszt pedig a világításnál használták. A kaptáron belül a méhek a lépsejteket zárták ezzel, hogy a méz ne romoljon meg, illetve innen kelnek ki a fiatal egyedek is.
A természetgyógyászat ma is sok mindenre használja, például köhögés csillapítására, immunerősítésre.
A különböző virágok nektárjából készült mézféleségeknek, különböző hatásuk van a szervezetre. A hársméz, vagy a hagymaméz megfázás, légúti betegség esetén igen hatásos segítség. A facéliaméz és a lóhereméz fogyasztása a gyengébb, érzékenyebb gyomrú embereknek is ajánlható. Fogyni vágyóknak segít, ha fél órával reggeli előtt, és lefekvés előtt elfogyasztanak egy-egy mézes, fahéjas italt.
A méznek külsőleg is van gyógyító tulajdonsága – fertőtlenítő, baktériumölő hatása miatt. Ha a téli fagyos, szeles időben kiszáradt (cserepes) szánkat néhányszor bekenjük mézzel, újra sima, puha lesz. Közismert, hogy a bőrön át felszívódó anyagokat gyorsan hasznosítja a szervezet. A mézben rengeteg ásványi anyag, vitamin, enzim van, ami jótékonyan hat szervezetünkre. Ezt a tulajdonságát masszázsszalonban is kipróbálhatjuk (tipp: Budapesten a Blaha Lujza térnél: Orosz-tibeti mézmasszázs), ahol kényelmesen ellazulhatunk egy fárasztó nap után, míg szakértő kezek bőrünkbe masszírozzák a kellemes illatú, egészséges mézet.